260 kilométeres út, 3 óra és 41 perc a menetidő, így nyugodtan meg tudtam nézni egy filmet is, és van még körülbelül egy órám az átszállásig. Évekkel ezelőtt még teljesen sznobnak gondoltam, ha valaki elővette a vonaton a laptopját és azzal villogott, hogy ő utazás közben is tud dolgozni vagy szórakozni. Akkor már nekem az is nagy szó volt, hogy van egy hordozható CD-lejátszóm, és az éppen kibírja hazáig egy pár elemmel. Most meg itt ülök egy laptop akkor még sznobnak vélt oldalán, és számtalan lehetőségem van, hogy kellemesen töltsem az utazást hazáig. És még amiatt sem kell aggódnom, hogy ha elfogy a szufla a notebook akksijából, akkor vár rám a szűk helyhez kötött unalom. Nem. Egyrészt mert a táskámban ott van az mp3-lejátszó, ami akár 15 óra zenehallgatást is kibír, illetve ami meglepett, hogy ha van nálam a laptophoz hálózati töltő, akkor azt be tudom dugni egy konnektorba itt a vonaton és akár 220-ról is használhatom a gépet. Helló! Ez eddig nem volt! A laptop és az mp3-lejátszó nem újdonság már, de az, hogy van konnektor a vonaton, és ráadásul minden utasnak külön jut egy - egy jókora asztallal együtt?! Erre nem számítottam. Amikor felszálltam a vonatra a Keletiben, már akkor láttam, hogy ez valami új cucc, de nem különösebben tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Zöld székek, alacsonyabb ablakok, csak egymással szembefordított ülések előttük felhajtható faasztallal. Felhajtható faasztal… na ez viszont furcsa. Eddig az IC-n is csak ilyen mini műanyag asztalkák voltak, amin azért nem sok dolog fért el. De ez? Ez egy pohártartónak kifaragott résszel is ellátott hatalmas (legalábbis szokatlanul nagy) asztal. Nézzünk akkor még körül, hátha van még valami. Nem kell sokat forgatnom a szemem: masszív csomagtartó üvegpolcok fa berakással a poggyásznak, hangszigetelő műanyag falburkolat, ablak alatt a klímaberendezés nyílása ontja a kellemes hűvöst az április elején szokatlan melegben. A kocsik utasterébe nyomógombbal nyitható, halk ajtón keresztül lehet bejutni, felette digitális kijelző mutatja a dátumot, a kocsi osztályát, hogy nem dohányzó, merre van az étkezőkocsi és mennyi az idő. Első szépséghiba: 20.52-t mutat már azóta, hogy Sárbogárdon megálltunk. Annyi baj legyen. Ez még nem vészes. Keresek még hibát, hátha van. És már van is egy! Nincs függöny! Bocs, vaklárma volt. A stílus a régi vonatokon tapasztaltakhoz hasonló, de annál azért sokkal modernebb – lehúzható roló van, ami szűri a napfényt, de az apró lyukakon mégis kilátni a külvilágba.

 

Lusta vagyok a vécét megnézni, meg amúgy sem kell most oda mennem, de tételezzük fel, hogy az is rendben van, biztosan ott is érne valami kellemes meglepetés.

 

Mindez hihetetlennek tűnik számomra, hogy ez nem csak a filmekben létezik már, hanem itt a mi gazdasági válságban süllyedő, kis országunkban is. Ez annyira nem valószerű, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy valami külföldi szerzemény ez a fajta vonatkocsi. A meglepetés ismét nem marad el. Mellettem az ablaküveg gyári jelzésén a Csontglas Orosháza felirat díszeleg a MÁV logója alatt, a székek karfáján meg Rába embléma olvasható. Most már nem keresek hibákat, inkább egy jóleső mosollyal nyugtázom a látottakat.

 

Mindezt meg lehetne koronázni azzal, hogy ezt az egészet most itt a vonaton ülve fel is tudnám rakni a netre, de hát minden nem lehet tökéletes. Pedig lehetne, csak én nem hoztam a Mobil Internetet magammal, így „a hiba az én készülékemben van”. Ezen biztos nem múlt volna.

 

Mindegy, nem is ezen van a hangsúly, hanem, hogy már itt tartunk. Ez akár elvárás is lehetne, de véleményem szerint ez jelen körülmények között még luxus. De mire természetesnek vesszük majd, addigra ezekben a faasztalokban benne lesz sok-sok monogram, meg szívecske és még számos „műalkotás”, a WC már ezeken a kocsikon is gusztustalan lesz, a függönyök már be lesznek rozsdásodva a vezetősínjükben, a klíma is a „pofon a szarnak” kategóriába lesz sorolható, az üvegbe az utcák kis királyait alkotó vagány gyerekek tag-je lesz belegravírozva.

 

Pesszimista vagyok, vagy egyszerűen csak reális? Ez sokunkon múlik majd. Én mindenestre most betűkkel, szavakkal, mondatokkal megőrzöm az utókor számára, hogy ilyen is volt.