A nyugalom szigete. Közel egy hetes kikapcsolódásomból hazafelé jövet az autó ablakán kikönyökölve megláttam a nyüzsgő fővárost annak dugóba fulladt kocsisorával, a tövig nyomott dudák hangjával, a bűzzel, amely elárasztja a betondzsungelben megült forróságot. Rájöttem, hogy kell az embernek egy saját világ, ahová elvonulhat, amikor már mindenből elég volt, a feszültség nyomasztja, amikor a lelki egyensúlyát helyre kell állítani.

Két film jutott erről eszembe. Az egyik a Csupó Gábor rendezői utasításai alapján készült, Katherine Paterson regényötletéből adaptált családi mozi, amely két gyermekről szól, akik a valós életükben megélt kirekesztettség miatt egy saját képzeletbeli világot alakítanak ki a lakhelyükhöz közeli erdőben, mesebeli lényekkel, kitalált történetekkel. A helyet Terabithiának nevezik el, a film címét talán ebből már mindenki tudja. (Aki nem, és szeretné tudni, katt ide.)

A másik film "A sziget". Ez már egy kicsit modernebb, futurisztikusabb, vagy mondható utópisztikusnak is. Ebben a történetben van egy sziget, az egyetlen olyan hely a világban, ahol még nincs olyan mértékű szennyezettség, hogy egyáltalán élni lehessen. A sztori persze nem ilyen egyszerű, de most nem ecsetelném a részleteket, aki akarja nézze meg (a filmről bővebben itt.)

Mindenkinek lehet egy saját kis nyugalom-szigete. Nem is kell ehhez elmenni messzire, elég ha elképzeled, ahogy Terabithiát. Ott van(nak) veled az(ok) a személy(ek), akivel szívesen vagy együtt, ezen a helyen mindig süt a nap, azt tehetsz, ami akarsz, mindened megvan, és mellőzheted azokat a dolgokat, gondolatokat, amelyektől szabadulnál a valós életedben. Gondtalanul csinálhatod azt, amit máskor nem tehetsz vagy nem mersz. Táncolhatsz, énekelhetsz, nevethetsz végtelenül. Örülhetsz, ölelhetsz, szerethetsz, játszhatsz, akár repülhetsz is. Beszélgethetsz az állatokkal, fákkal, kövekkel, a patakkal, a csillagokkal. Lehetsz te a király, lehetsz akár az udvari bolond a saját váradban, kastélyodban.

Elég, ha csak percekig időzöl itt, máris felfrissülsz, kikapcsolódsz, megnyugszol.

Mindössze képzelet és akarat kell ahhoz, hogy eljuss erre a helyre. Amikor nem szeretnél ebben a világban lenni, akkor csak erősen kell gondolnod a kis szigetedre, és hogy a külvilágot kizárd, érdemes egy kellemes, az érzéshez kapcsolódó zenével elnyomnod a külső zajokat. Vagy akár ha már lefeküdtél aludni, és már leoltottad a villanyt, hunyd be a szemed és szippants bele jó mélyen a levegőbe. Ha harmatfriss illatot érzel, akkor jó helyen jársz...