A kezdet. Egy szokványos nap volt a mai, mégis valahogy úgy éreztem, hogy valami ma elkezdődik, ami talán hosszan életem részét fogja képezni. Ha belegondolok, ezt már mondtam nagyon sokszor, aztán már ki tudja, hogy mire is jelentettem ki ezt - ergo nem tarthatott túl sokáig, ha már nem is emlékszem rá.
Talán most másként lesz. Talán...
Minden este leülök a számítógépem elé, ha másért nem, akkor csak azért, hogy az e-mailjeimet letöltsem. Ugyanakkor minden nap önkéntelenül elmélázok valamin, amit akár megoszthatnék másokkal is. Ha a kettőt összekapcsoljuk, akkor máris kilyukadunk oda, hogy ezt a blogot miért is hoztam létre. Színtiszta exhibicionizmus. Ez így is van. Részben. Őszintén szólva saját magam miatt is vágtam bele ebbe az egészbe, mert így vissza tudom nézni (olvasni), hogy mikor mi járt a fejemben, és legfeljebb jót röhögök magamon, vagy elszégyellem magam, esetleg megveregetem a saját vállam. Ez meg már egoizmus. De valljuk be őszintén: aki blogot indít, az valahol biztosan egoista és exhibicionista is, nem?
"Echoes, Silence, Patience & Grace" - a címet többszörösen is loptam. A One Tree Hill egyik epizódjának címéből vettem, ők meg a Foo Fighters egyik albumáról nevezték el a sorozat egyik részét. Visszhangok, csend, türelem és jóindulat... van ami már van, de van olyan is ebből, amit még meg kell tanulnom.
